Rólam

„Semmi sem olyan értékes,
mint ami te vagy másokban,
és a többiek tebenned.”

Esterházy Péter

Simon Kata

Közgazdászként végeztem 2000-ben, ugyanakkor hamar rájöttem, hogy az emberek sokkal jobban érdekelnek, mint a számok. Egy év külföldi nyelvtanulás és munka után a Door Training CE Kft.nél - a mai Develor Rt. elődjénél – kezdtem dolgozni, itt ismertem és szerettem meg a felnőttképzést, s itt láttam meg azt, hogy egyéni és csapatszinten is mennyit adhat a fejlesztésre fókuszált figyelem. Bár utam azóta más merre vitt – több, mint kilenc éve egy gyógyszeripari cég kereskedelmi igazgatóságán dolgozom – az itt szerzett, tanulásba és belső fejlődésbe vetett hitem és lelkesedésem megmaradt.

Mivel érdekeltek az egyénre szabott fejlesztési módszerek által nyújtott lehetőségek, 2005-ben elvégeztem az Első Magyar Coaching Intézet szemináriumát, s a tanultakat rögtön gyakorolni kezdtem, tapasztalataimat le is jegyeztem.
A tréneri szerepkör mindig vonzott, így 2006-ban jelentkeztem a Samling Kft. egyéves tréner tanácsadó képzésére. Elvégzése után már csoportos fejlesztéssel is foglalkozhattam. Az önismereti, a készségfejlesztő, a csapatépítő tréningek, a problémamegoldó műhelymunkák, vagy az adott munkakörben dolgozók képzését segítő speciális programok mind más jellegű sikerélményt hoztak.
Mivel ismereteimet és tapasztalataimat bővíteni és mélyíteni akartam, 2009-ben elvégeztem a Neosys Kft. Döntésközpontú Coach Mesterkurzusát, ami nagy hatással volt rám. Kerekké tette a coaching-ról alkotott képemet, megmutatta a csoporttal való munka egy új, mélyebb szintjét, és nagyon mély felismerésekkel gazdagított önmagammal kapcsolatban.

Úgy gondolom, az élet folyamatos útkeresés, ezért mindig szívesen ismertem meg új módszereket, melyek támogathatnak engem vagy másokat a saját ösvényük felfedezésében. Tinédzserként agykontroll tanfolyamot végeztem, főiskolásként pszichológiai könyveket faltam. Csaknem tíz éve aktívan használom a Pránanadi tibeti energetikai gyógyító és önfejlesztő módszerét magam és mások segítésére. Három éve elvégeztem Nádas Nándor Tarot elemző tanfolyamát, ami új, kerek nézőpontba helyezte számomra a Tarot kártyákról addig olvasott ismereteket, és gyakorlati tapasztalattá érlelte azokat. A Tarot képeinek elemzésével azóta sokszor segítettem már magamnak és másoknak egyaránt. Az elmúlt években részt vettem több meditációs kurzuson, melyek sokat formáltak életszemléletemen. A tibeti hangtálakkal 2010-ben, Halmai László hangműhelyében ismerkedtem meg, azóta rendszeresen kezelek a hangtálakkal és a gonggal, s ízlelgetem a lehetőségeket, amiket ezek a szakrális hangkeltő eszközök nyújtanak a meditáció elmélyítésére.
Az eddig elsajátított módszerek és tapasztalatok megérleltek bennem egy olyan szemléletmódot, mellyel az általam használt „eszköztár” elemei támogatni és erősíteni tudják egymást.
Ez a honlap lehetőséget nyújt arra, hogy szélesebb körben rendelkezésre bocsáthassam ezt a „csomagot”, hogy mindenki kiválaszthassa belőle azt, ami segítséget, támogatást nyújthat neki saját útján.

 

Bízom benne, hogy személyesen is találkozunk!

Tisztelettel:
Simon Katalin